Nagy nyüzsgéssel, trombitaszóval kezdődött az ez évi Nemzeti Ünnepünk.
Majd jöttek a kisfiúk által hőn csodált huszárok, és a kis ovisok is fakardot kaptak a kezükbe.
Azután repültek a gyönyörű magyar népszoknyák, szólt a kopogós, végül felcsendült a citera is.
Közben ügyes kis kezek vesszőlovacskát, papírhuszárt, vagy 1848-as stílusú polgári kalapkát készítettek, hogy majdan
"Karácsony..., fenyőillat, gyertyafény....
Szív a szívhez most oly közel.
Kis fenyőág..... mely az egész világot átölel."
Karácsony meghitt szeretete tette ünnepélyessé óvodánk hétköznapjait.
Hiszen jó dolog felülemelkedni a sok szürke, egyforma hétköznapon, és egy kicsit átengedni magunkat a szeretet és a béke ünnepének.
Így énekeltük: Kirje, kirje
"Sankt Martin" 1600 évvel ezelőtt a Frank birodalomban volt a császár hűséges katonája. Szerette és segítette a szegényeket és elesetteket, majd visszaadva a császárnak kardját, népe pásztora lett. Az emberek szerették volna, ha o lenne a püspökük, de Martin alázatból ezt visszautasította és elbújt egy libaólban. De a libák hangos gágogása elárulta őt, így felszentelték püspökké.
Szólt a magyar és német népzene, a gyerekek ropták a csodaszép népviseletben a táncot, a termények kavalkádja beleolvadt a savanyúság árus és mézes portékái közé. Majd jött a játék, az arcfestés, fűzfakarikán dobálás, gesztenye talicskázás, pogácsa horgászás...
Német vendégeink közben végigjárták ovodánk udvarát és együtt nevettek a gyerekekkel.
Bár kicsit hideg volt, de az öszi nap
