Az őszi szünetet követő héten megkezdődött a Baross óvodában a Márton napi felkészülés.
A hagyományőrző jeles nap alkalmával már szimbólummá vált a lámpás barkácsolása, így a csoportokban összegyűltek a gyermekek szüleikkel, hogy megalkossák a csoport által választott egyedi lámpásokat.
Márton napján, november 11-én délelőtt a gyermekcsoportoknak nyitott délelőttöt szerveztek az óvodapedagógusok, ebben a szervezeti keretben vettek részt foglalkozásokon. Sor került papírliba készítésére melynek pocakját pattogatott kukoricával töltötték meg a gyermekek, liba-táncokat tanulhattak és Márton Püspök története is megelevenedett a délelőtt folyamán..
Szakács apuka libát sütött a gyermekeknek ahol megnézhették a libacsont színét, így az időjárás jóslására is sor kerülhetett. Fehér csont is volt, ami a hideg tél jövetelét jósolta, de találtunk szürke csontot is, ami az enyhe telet jelezte elő.
Az óvodapedagógusok megbeszélték a gyermekekkel, hogy a csontokat látva hideg tél és enyhe tél is várható. A libahús fogyasztásával még egy mondást is tanulhattak ma a gyermekek: „ Aki Márton Napján libát nem eszik, egész évben éhezik”
Délután a szülőkkel folytatódott a Márton Napi program, ahol a libalakoma mellett az udvaron zseblámpával libagyűjtő versenyt szerveztek az óvodapedagógusok, a megtalált libák megszámolása után Libatáncot tanulhattak szülők, gyermekek közösen jó hangulatban.
Már egészen besötétedett mikor a lámpások előkerültek és a sokaság elindult a városháza elé, ahol az iskolások is csatlakoztak. Útközben a Laterne, Laterne…. dallama hallatszott kicsiktől, nagyoktól egyaránt. A Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet megszervezte az oktatási intézmények közös lámpás felvonulását a városháza körül, amelyhez csatlakozott
Buc – Horváth Gabriella oktatási és nemzetiségi ügyekért felelős alpolgármester asszony is.
Aznap estére igazi téli hidegre váltott az idő, így kígyózó sorokban várták a gyermekek a forró teát, hogy felmelegedjenek. Közös élmény minden résztvevőnek kedves emléket adott az ünnep kapcsán.