,,A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.”
Mi sem tettünk másképp ezen a szép őszi napon, minthogy a népmesék felé fordultunk egy kicsit nagyobb odafigyeléssel.
Idén a Répa mesét adták elő az óvó nénik, aminek olyan nagy sikere volt – a gyerekek kívánsága szerint- jövőre is készülnek majd egy mesével.
A Zöld Alma csoport gyermekei pedig a Kiskakas gyémánt félkrajcárának dramatizálásával örvendeztették meg társaikat.
Természetesen a nagy kivetítős mesenézés sem maradhatott el, ezzel zártuk ezt az eseménydús napot.
Pap Eszter
német nemzetiségi óvodapedagógus