November 11-én, a többéves hagyományként került megrendezésre a Márton napi ünnepség a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvodában. Hosszú előkészület előzte meg ezt a sikeres napot. Lampionkészítő délutánon készültek el a lámpások. Az óvoda dolgozói, a szülők és nagyszülők együtt ünnepeltek, megtekintették mind a négy német nemzetiségi csoportban a gyermekek dramatikus előadását St. Martin legendájáról. A kisütött libát és libatepertőt valamint a libazsíros kenyeret a szülők közösen készítették. Sötétedés után meggyújtottuk lámpásainkat és Márton-napi lámpás felvonulást tartottunk. Az óvodától a Városházáig énekeltek az óvodások, iskolások, szülők és mindenki, aki velünk ünnepelt.
A hideg idő kárpótlásául forró teával várták a résztvevőket a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet képviselői kínálták meg az ünneplőket. A hangulatot Kaltenecker Gábor élő zenével tette emlékezetessé.
Szent Márton 316-ban született az akkori Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely).
Márton leghíresebb legendája arról szól, hogy egy fázó koldusnak odaadta köpenye felét. Ezt jelenítjük meg minden évben ünnepi műsorunkban az óvodásokkal. A lámpás készítés hagyománya pedig onnét ered, hogy Márton hívei, akik sok jócselekedete végett püspökké akarták őt tétetni, lámpásokkal, mécsesekkel indultak keresésére, búvóhelyét azonban libák hangos gágogásukkal árulták el. Ehhez kapcsolódik, hogy Márton napján libasültet, libazsíros, libatepertős kenyeret fogyasztunk. Életének történetei, melyek az egyházi és népi hagyományokban is fennmaradtak, azok az erkölcsi értékek, melyek elősegítik az egymáson való segítést, és ezt erősítik mind nyájunkban.
A népi hagyományok az időjárás előrejelzéséhez is kapcsolódnak. Az idén is jósoltunk az óvodásokkal a libasült csontjából. Szürke csontokat találtunk a libapecsenyében, így az idén enyhe télre számíthatunk a hagyomány szerint.
A felvonulás résztvevői idén is a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda gyermekei, a József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola nemzetiségi osztályai, a Német Nemzetiségi Gimnázium növendékei, valamint a Hajós Alfréd Általános Iskola német nyelvet tanuló diákjai, a pedagógusok és a szülők közössége voltak.
Köszönjük az NNÖP és az NHÁSZ képviselőinek ezt a hangulatos együttlétet, ahol érezni lehetett az összetartozást, jövőre is várunk mindenkit!
Pap Eszter
német nemzetiségi óvodapedagógus
munkaközösség vezető