OKTOBERFEST

Október 19-én immár hagyományosan megrendezésre került az Oktoberfest, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet képviselőtestülete és a pesterzsébeti német nemzetiségi oktatási intézmények közös szüreti mulatsága.

Gyönyörű őszi időben délután egy órakor kezdődött az igazi „szüreti forgatag”, ahol Főző Tamás, a József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola némettanára köszöntötte a jelenlévőket. Köszöntő szavaival megerősítette a rendezvény hagyományőrző szerepét, a nemzetiségi hagyományok éltetésének és a nemzetiségi identitástudat átörökítésének fontosságát.

A köszöntő után a rendezvény ünnepélyes megnyitására felkérte Bárkányi Juditot, a Fővárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét.

Bárkányi Judit frissen megválasztott fővárosi elnök köszöntötte a pesterzsébeti oktatási intézmények vezetőit, a megjelent vendégeket, valamint a fellépőket. Kiemelte az intézményi kapcsolatok fontosságát az NNÖP és a főváros együttműködésében, és a közös programok megvalósításában. Külön köszöntötte a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Önkormányzat újonnan megválasztott képviselőit, és köszönetet mondott a nemzetiségi oktatásban és nevelésben résztvevő gyermekek szülői közösségének, hogy szavazatukkal támogatták az NNÖP képviselőinek megválasztását. Külön köszönetet mondott a jelenlévők aktív részvételéért, ami elősegíti a nemzetiségi programok támogatottságát, és a mai rendezvény sikerét.

A kezdő műsorszám a 3.c osztályos gyermekek versprodukciója sok tapsot kapott a közönségtől. A gyerekeket betanította Papp Andrea Loretta intézményvezető-helyettes. Az óvodások gyermektáncait Pap EszterUrbán EnikőDudás Lászlóné és Uicz-Juhász Vivien tanította be. A gyermekek tánca is nagy sikert aratott. Hosszasan elhúzódó tapssal jutalmaztak a jelenlévők. A kicsik után következtek a nagyok. A József Attila iskola hetedikesei az egy héttel korábban, a bécsi Hofburgban már előadott táncaival szórakoztatták a jelenlévőket. Felkészítő tanáruk Főző Tamás.

Az Oktoberfestre idén a meghívott zenekar, a Schorokscharer Burschen színvonalas muzsikájával nagy sikert aratott.

Az ünnepi műsor után sok finom sváb étel készült az óvodás csoportok és az iskolai osztályok bográcsaiban és a sütőrácsokon. Kóstolhattunk bajor kolbászt savanyú káposztával, fehérkolbászt édes mustárral, de szerepelt az „étlapon” sváb sertésszelet és sváb kifli is. Finom, sváb hagyományok által készített süteményeket is megismerhettünk, ilyen volt például a sváb rongyos rétes. A gyermekek a Virgonckodó népi játszóház fa játékain érdekes ügyességi feladatokkal ismerkedtek, és kézműves tevékenységekkel tölthették el a délutánt. Nagy sikere volt a szabadulószobának, ahol a gyermekek folyamatosan sorakoztak, és kipróbálhatták ügyességüket.

Az NNÖP Képviselőtestülete köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki hozzájárult az Oktoberfest sikeréhez.

Főző Tamás
József Attila Nyelvoktató Általános Iskola
német tanára szervező

 Pap Eszter
német nemzetiségi óvodapedagógus
munkaközösség vezető