Ebben az évben is képviseltük óvodánkat XIV. Német Gyerekdalok és Gyerekjátékok Fesztiválján mely az Újhartyáni Gyermekvár Óvodában megrendezésre került. Minden évben más óvoda ad helyet a rendezvénynek, ahol nagy készülődés előzi meg az eseményt, hiszen szakmai szempontból is meghatározó ez a rendezvény a német nemzetiségi óvodai nevelés szakmai fejlődésében, Budapesten és pest megyében.
A rendezvényt Rizmajer Ildikó, a Gyermekvár Óvoda vezetője nyitotta meg, és külön köszöntötte a megjelent óvodák gyermekeit, pedagógusait valamint az intézményvezetőket. A rendezvényen részt vett Újhartyán polgármestere Schulcz József Úr, aki elismerően méltatta a településükön a nemzetiség identitás megerősödését, a közösségi élet fejlődését.
Minden óvoda színvonalas bemutatót tartott, a gyerekek érdeklődve nézték egymás produkcióját, melyek nagyon változatosak és érdekesek voltak számukra. Az elismerésüket nagy tapssal fejezték ki. Mi hagyományőrző gyermekdalokkal és játékokkal készültünk, de műsorunkban helyet kaptak a mai gyermekekhez közelebb álló modernebb német dalos játékok is.
A színvonalas műsor után a gyerekeknek apróbb ajándékokkal és tízóraival kedveskedtek a házigazdák. Megkóstolhattuk a helyi sváb ételspecialitást is a labdarózsát.
Újhartyán sváb kultúrája a régi időkre nyúlik vissza, amit jól mutat be a városban berendezett sváb tájház. Egy óvó néni kíséretében mi is megtekintettük a hagyományőrző kiállítást, ahol sok érdekességet láthattunk arról, hogyan éltek, milyen eszközöket használtak, régen a sváb emberek. A gyermekek és az óvó nénik sok élménnyel, tapasztalattal tértek haza a fesztiválról.
Pap Eszter
német nemzetiségi óvodapedagógus