Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára ünnepi dekorációval készültünk, melyben megjelentek a gyermekközeli nemzeti színű szimbólumok.
A csoportokban várhoz, katonákhoz, huszárokhoz kapcsolódó képeket, képeskönyveket gyűjtöttünk, nézegettünk, ezek a témakörök a gyermekek játékában is kiemelt helyen szerepeltek ebben az időszakban. Készítettünk zászlót, kokárdát, mellyel díszítettük az ünnep hőseinek szobrát a „Kosutiban”, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobraihoz kerültek elhelyezésre csoportjaink által. A gyermekekkel ezen a délelőttön népi dalos játékokat játszottunk, melyeknek jellegzetes magyar dallamvilága, és szövege különleges volt.
Az ünnepi megemlékezésre március 14.-én délután került sor. A Nemzeti délután hagyományőrző programot – mely nyitott volt mindenki számára – Bélteczkyné Szende Hilda óvodavezető nyitotta meg.
A műsorban felléptek a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Peti Hunor trombitaszólóval – felkészítő tanára Vass István – és Mohácsi Benjámin Kisdobbal – felkészítő tanára Mizsák István voltak. A gyermekeket most is elvarázsolták a hangszerek, melyek egy kicsit megidézték az akkori kor, a csata hangulatát.
Ezt követően a Zöld alma nagycsoport gyermekei játékos műsorral készültek az ünnepre. Előkerültek a kardok, a csákók, és a csodálatos párták. A műsor koreográfiáját Szabó Gizella, Radics Hajnalka óvodapedagógusok készítették, segítette a sikeres produkciót Nagyné Gere Szilvia dajka, aki a párta kivitelezésével gyarapította az ünnepi szimbólumok tárházát. A műsor Harsányi Ildikó és Rápolti Katalin óvodapedagógusok által vezetett táncházzal zárult.
A Nemzeti délután az óvodánk óvodapedagógusai által felkínált kézműves foglalkozással folytatódott, ahol a gyermekek és szüleik az ünnephez kötődően készíthettek pl. dobot, huszárt, madarat stb.
Tartalmas tevékenységekkel, ünnephez méltóan emlékeztünk meg a gyermekekkel, szülőkkel nemzeti ünnepünkről ezen a délutánon.
Radics Hajnalka óvodapedagógus