Már december elejétől fénybe öltözve várták a csoportok a karácsonyt. Az adventi naptár nyitogatása is egyre azt mutatta, hogy közeledünk az ünnephez.
Erre a csodálatos napra, amelyet óvodánkban december 14-én tartottunk – vidám karácsonyi énekeket, verseket tanultak meg a gyerekek, mellyel megmelengették a szíveket. Meggyújtottuk a koszorúkon a negyedik gyertyát, a feldíszített világító karácsonyfát körbeálva énekeltük el a jól ismert német és magyar dalokat. Az ünnep valódi okát, Jézus Krisztus születését, melyet évezredek óta tudunk, betlehemes játékkal mutatták be a gyerekek. Míg karácsonyi hangulatban énekeltünk, a csoportokba megérkezett, az Angyalka, és ajándékokat hozott a fák alá. Ki ne látott volna gyermeket karácsonyfa alatt, ajándékot nézegetve, bontogatva. Az arcuk vidám mosolygós és közben izgatott. Vajon mit rejt a doboz? Milyen játék lapul a csomagolás alatt? Mindez hamar kiderült, hiszen az új játékokat egytől egyig mind kipróbálták, kicsi és nagy egyaránt talált magának ajándékot.
Bár ez után az év után nehéz ünnepelni, de éppen ezért ne felejtsük el egymást egy kicsit önzetlenül szeretni. Akkor is, ha megszokott nagykarácsony most kiskarácsony…
Nagy Hanna Viola
német nemzetiségi óvodapedagógus