A Pesterzsébeti Nemzetiségi Kétnyelvű Baross Óvoda – Kindergarten Baross idén is megtartotta hagyományos Márton-napi ünnepségét. A német nemzetiségi csoportok előadásai és a szülők megvendégelése után az óvodások és hozzátartozóik lampionokkal indultak a Városháza elé, ahol a kerületi német, illetve német nemzetiségi oktatásban részt vevő gyerekekkel ünnepeltek tovább.
A Baross ovi négy német nemzetiségi csoportja német nyelvű műsorral kedveskedett vendégeiknek, amelyben Szent Márton legendáját is felidézték. St. Martin a mai Pannonhalma területén született körülbelül 316-ban. Apja 15 évesen a római légióba adta. A legenda szerint egyszer, francia honban lovagolva a katonai köpenyét elvágta, és a felét odaadta egy szegény embernek. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában, így ettől kezdve Márton nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta.
Jóságáról már életében legendák keringtek, s amikor megürült Tour püspöki széke, az emberek neki akarták adni a címet. Márton azonban méltatlannak tartotta magát erre, ezért elbújt egy libaólban. Hívei lámpásokkal, mécsesekkel indultak keresésére, búvóhelyét a libák hangos gágogása árulta el.
A történet felidézése után a gyerekek megvendégelték szüleiket, a menü libasült, libazsíros kenyér és házi készítésű sütemény volt. A szárnyasból mindenki evett legalább egy falatot, hiszen a népi hiedelem szerint, aki november 11-én libát eszik, annak gazdag lesz a következő éve. A sült libacsontból pedig az előttünk álló télre lehet jósolni. Az óvodások megállapították, hogy a libák csontja fehér volt, ami azt jelzi, hogy kemény tél előtt állunk.
A lakoma után, az ünnepség zárásaként lampionos felvonulással idézték fel St. Martin személyét. A menet a Baross utcából indult a sétáló utcába, énekelve, az utat a gyerekek lampionjai világították. A Városháza előtt az óvodásokat már várták a „nagyok”, a József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola nemzetiségi osztályainak, a Német Nemzetiségi Gimnáziumnak, valamint a Hajós Alfréd Általános Iskola német nyelvet tanuló diákjai. Kicsiket és nagyokat élő zene és forró tea várta – ez utóbbi a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet és a Csili étteremnek köszönhetően.