Pedagógiai programunk egyik kiemelt területe az egészséges életmódra nevelés. A teljes körű egészségfejlesztés célja, hogy minden gyermek részére biztosítsuk az egészséges életmód feltételeit, a testi, lelki jólétet az óvoda mindennapjaiban. Céljaink megvalósításához nagyban hozzájárul, hogy az óvodában só szoba került kialakításra.
A projekt ötletgazdája a Baross 81 óvoda tagóvoda vezetője Láng Krisztina, az ötletet segítette Vulczer Zsuzsanna szülő, egy pályázatban való részvétellel, az OTP Bank Önkéntes Programja által, az OTP HELYI ÉRTÉK keretében. AZ OTP Bank és a Humanitás Szociális Alapítvány az anyagi feltételeket biztosította, Önkéntes Programban pedig az Anyuka segített. A só szoba felszereltségének finanszírozását a Kindergarten Alapítvány biztosította az adó 1%- ból valamint az óvodába járó gyermekek szülői adományából. Így ez a só szoba igazi közösségi összefogásból valósulhatott meg, amiért köszönetet mondott Taraczköziné Endrődi Zsuzsanna az Alapítvány Kuratóriumának Elnöke a 2021. január 6-án tartott rövid avatási ünnepségen. A gyerekek örömmel vették birtokba az új só szobát, Harsányi Ildikó vezető helyettes a só szoba egészségfejlesztési jelentőségét méltatta, elmondta, hogy a só szoba levegője mennyire pozitívan hat a légutakra, légúti megbetegedések prevencióját segíti, valamint hozzájárul az asztma és az allergia kialakulásának mérsékléséhez. Prevenció szempontjából most még inkább jelentősége van, hogy a gyermekek használhatják, hiszen a kialakult vírushelyzetben fokozott jelentősége van az immunerősítésnek és a légzőszervek megfelelő működésnek. A só szobába só falakat, só homokozó tálcákat, só lámpákat helyeztünk el. A gyerekek napi rendszerességgel használhatják, ahol játszva erősíthetik immunrendszerüket, gyógyulhatnak, amit megfelelő óvintézkedések betartásával szervezünk meg a mindennapokban.
Bélteczkyné Szende Hilda
Óvodavezető
Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda