Ez a mottója annak az „ Együttműködési Megállapodásnak”, amely a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda kezdeményezésére jött létre az óvoda és a Pesterzsébeti Humán Szolgáltatások Intézményének Bölcsödéi között 2016. március 16.- án.
A Kossuth Bölcsödében a HSZI intézménye részéről Szakali Tibor intézményvezető helyettes a megállapodás ünnepélyes aláírásakor kiemelte a jelenlévő intézményvezetőknek , hogy Pesterzsébet Önkormányzatának humán és oktatáspolitikájának is célja a bölcsőde – óvoda átmenetének megerősítése és szakmai összhangjának támogatása. Béltezckyné Szende Hilda óvodavezető örömét fejezte ki a szakmai együttműködés létrejöttéhez, melynek célja az intézmények közötti párbeszéd megerősítése, a gyermekek bölcsődei nevelésének folytatásaként, az óvodai nevelésbe való beilleszkedés elősegítése. Fontos közös cél a kerületi bölcsődék és óvodák gyermek megtartó valamint „ kézből- kézbe” való átmenetének erősítése.
A bölcsődei és óvodai vezetők az ünnepélyes aláírás mellett szakmai megbeszélést is folytattak az együttműködés területeiről, melyek kiterjedtek az intézményi alapfeladatok – gondozási, nevelési- oktatási, pedagógiai, gyermekvédelmi területek – kölcsönös megismerésére, gyakorlati betekintéseken alapuló szakmai konzultációra, közös pályázati lehetőségeken való részvételre, valamint az intézmények jobb megismerhetőségére a piár tevékenységek megerősítésére. A közös együttműködésen szóba került a gondozónők részére meghirdetett életpályamodell, melyben az óvodapedagógusok tapasztalatokon alapuló segítséget tudnak nyújtani a kollégák részére. A megjelent bölcsődevezetők örömmel vették a lehetőséget, Baksa Ágnes az Ady Bölcsőde vezetője, Végh Pálné a Kossuth Bölcsőde vezetője, Korcsok Erika a Köztársaság téri Bölcsőde vezetője, Borhi Béláné a Mártírok Bölcsőde vezetője és Frindt Andrea – a Vörösmarty Bölcsőde vezetője.
Az együttműködés koordinátorai az óvoda részéről: Zsigmondné Víg Henrietta bölcsőde- óvoda- iskola felelőse, míg a bölcsődék részéről: Tantosné Rostagni Katalin bölcsődei szaktanácsadó.
Az együttműködés keretében áprilisra egyezettek újabb találkozási alkalmat, ahol a gondozónőket szeretettel várják a Baross óvoda kiscsoportjában, hogy lássák a bölcsődés gyermekek beilleszkedésének sikerét az óvodai életbe.
Harsányi Ildikó
vezető helyettes